Ha farsang - akkor móka, kacagás, no meg persze bőséges evés, ivás.
A farsang szó hallatán szinte mindenkiben az álarcosbálok, táncos mulatságok hangulata, a jelmezes felvonulások színes kavalkádja elevenedik meg. Már a XV. század óta szólnak feljegyzések álarcviselésről, állatalakoskodásokról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak.
Egy XVII. századbeli ismeretlen szerzőjű krónika a következőképpen vélekedik a farsangról: "Az ördögnek szánt ünnep ez, az esztendőnek olyan időszaka, amikor az emberi bolondságok elementáris erővel törnek elő. S úgy tetszik, mintha az emberek szégyellnék kicsapongásaikat, ezért rejtik el ábrázatukat álorca alá..."
De valójában mit is ünneplünk, vagy netán valamitől búcsúzunk?
A farsang évszázadok óta tartó, évenként ismétlődő ünnepsorozat, mely a vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig tart. Vidámsággal kezdődik és böjttel ér véget.
A farsang a tél és a tavasz küzdelmének szimbolikus megjelenítése is egyben, a tél búcsúztatása és a tavasz várásának ünnepe. A nagy evések és ivások időszaka ez, mellyel szimbolikusan a természetet kívánták nagy bőségre késztetni.
A farsangi népszokások is a tavasz közeledtét jelzik. Ilyenek a kormozás, busójárás, téltemetés - melyek a tél mint gonosz elűzését jelképezték. Ekkor a falusi emberek felöltöztettek egy, a telet jelképező szalmabábut és nagy dirrel-durral sok tréfával, mókával fűszerezve elégették. Voltak olyan települések, ahol a tél és a tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt szereplők játszották el. Természetesen a viadalban a tavasz került ki győztesen, a tél pedig szégyenében elbujdosott. A legtöbb népszokást a farsangi időszak végén, a farsang "farkán" tartották - azaz - farsangvasárnap, farsanghétfőn és húshagyókedden. Ilyenkor maskarába bújt emberek jártak házról házra, adományokat gyűjtöttek, köszöntőket mondtak, mellyel az esztendő bőséges termését az emberek jövőbeli sikereit hivatottak megjósolni. A lakodalmak időszaka is a farsang idejére esett. Ennek oka az volt, hogy különös mágikus kapcsolatot képzeltek az egybekelő ifjú pár és az ébredő természet között. A felnőttek, gyerekek, asszonyok, lányok, férfiak sokszor külön-külön farsangoltak. A farsang gondolatköre a házasság témája körül forgott. Szokás volt például azokat a lányokat, akik a farsang végén pártában maradtak, kicsúfolni.
Általános volt a tánc és a bálozás szinte minden faluban. Ismertek a farsangi napok jellegzetes táji megnevezései is, úgymint a farsangvasárnapot megelőző kövér- vagy zabálócsütörtök, mely elnevezés onnan származik, hogy ilyenkor kezdték meg a farsangi ételek készítését. A farsang utolsó napját jelölő húshagyókedd elnevezés is a hús elhagyását, a böjt kezdetét jelzi. Amikor elérkezett húshagyó éjféle, megkondult a harang, jelezve, hogy vége a farsangnak. Abbahagyták a mulatozást. A bíró letette a vonót vagy dudát, mert "begyött a böjt." Másnap a hamvazó- vagy böjtfogadószerda, már a hosszú böjt megkezdésének első napja. Ismert volt még a szerdát követő csonkacsütörtök elnevezés is, mely onnan ered, hogy ezen a napon még el lehetett fogyasztani a maradékot. A Szlavóniai Kórógyon ez a mondás járta: "Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon". A hívő katolikusok ettől a naptól kezdve húsvét vasárnapjáig nem ettek húst és zsíros ételeket. Ebben a negyven napban az egyház azért tiltotta a vigadalmat, még a lakodalmat is, hogy az emberek teljesen megtisztult testtel és lélekkel várják a közelgő keresztény ünnepet, a húsvétot.
Hogy valójában mit is fogyasztottak a régi farsangi lakomákon, hogy voltak-e kizárólag erre az ünnepre készített ételek - sajnos nem sok ismeret áll rendelkezésünkre. Az biztos, hogy sokat és sokfélét ettek, hiszen a sok-sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélték. Az is biztos, hogy a farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak. A Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar ne vigye le a háztetőt. Ismert a szalagos változata, ez az eredeti farsangi fánk, továbbá a rózsafánk, a forgácsfánk, más néven csöröge, és a cseh fánk, más néven talkedli vagy kőttes fánk, csak hogy néhányat említsünk. Ugyancsak kedvelt étel ilyenkor a rétes, mely a Bács megyei Topolyán akkor hozott szerencsét, ha jól nyúlt. Szolgáljon most ennek megfelelően két recept:
- egy könnyen elkészíthető rétes, melyet még nyújtani sem kell,
- egy hagyományos forgácsfánk.

A mennyiségek öt rúd rétes elkészítéséhez elegendők.
A tésztához
- 1 tojás
- 1 pohár tejföl
- annyi rétesliszt amennyit fölvesz
- csipet só
majd a tészta megkenéséhez
- 1 kocka Ráma margarin
- 2 evőkanál rétesliszt
A tölteléket tetszés szerint hagyományos módon készítjük el.
A tésztához a hozzávalókat összekeverjük, majd a lágy tésztát vékonyra kinyújtjuk. A margarint a kevés rétesliszttel jól kikavarjuk és a kinyújtott tésztára kenjük. Az így elkészített tésztát felcsavarjuk, fóliába csomagoljuk és a hűtőbe tesszük. Célszerű a sütés előtti estén ezt elkészíteni. Másnap 5 egyenlő részre vágjuk. Töltés előtt vékonyra kinyújtjuk és a kívánt tölteléket a kinyújtott tészta közepére halmozzuk. Ezt követően először a tészta alsó szélét hajtjuk fel, majd pedig a felső szélét hajtjuk vissza. A tetejét zsiradékkal megkenjük és előmelegített sütőben magas hőmérsékleten pirosra sütjük.

"Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette tovább. Nem volt könnyű az élete özvegy Krapfenénak, mindazonáltal továbbra is az ő pékségéből került ki a legfehérebb, legfinomabb kenyér, a város legtávolabbi részéből is elzarándokoltak érte az emberek. Ám egy napon valami okból a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók közül ki üres kézzel, bosszúsan ment el, ki türelmetlenül várt, s cifrákat mondott....., mígnem a pékné végképp kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát, amit éppen a kezében tartott, valakinek a fejéhez akarta vágni. Szerencsére rosszul célzott és a tészta nem az illető képén csattant, hanem a kályhán lévő lábasba pottyant, amelyben zsír forrdogált. A váratlan következmény az lett, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült, s a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfennak neveznek."
(Részlet Halász Zoltán Mesélő szakácskönyvéből)

1 dkg vaj
1 csapott evőkanál cukor
-só,
1 dl rum
1 dl tejföl
1 tojássárgája
a nyújtáshoz:
kevés liszt
a sütéshez: olaj
a tetejére:
2-3 evőkanálíliás porcukor
a tálaláshoz: 0,3 dl rum,
30 dkg sárgabarackíz